iwiw Szeretet

2011. október 28., péntek

Szeretet

Lilit (sumer LIL.DU/LIL.LU, akkád Līlīṯu, héber: לילית) női démon, a magyar irodalomban sokszor Lilith.

Egy régi sumer istenség, a nagy magasságok szelének istennője, akinek a világ teremtésében játszott szerepe homályos, és akit végül gonoszsága miatt száműztek Inanna édenkertjéből. A etimológiája vitatott. Egyes nézetek szerint az akkád nyelvben jövevény, és a sumer LIL (=levegő) az eredeti alakja. Más vélemény szerint a LIL és a līlu nincs egymással kapcsolatban, önálló szó "éjszaka" jelentéssel. Ugyanezt jelenti a héber l-y-l is. A LIL2 titkos tudás, szél, szellő, felhő, baj, betegség, bűn értelmű.

A későbbiekben az ókori Keleten Lilitet egy női keveréklénnyel azonosították, majd elkezdték szárnyakkal is ábrázolni. Ez nagyrészt Lamastu öröksége. Lilitről nemcsak mitológiai és mágikus szövegek tesznek említést, hanem az irodalom is.

Amennyiben elfogadjuk a kvantum-fizikának azt az állítását, ami szerint az anyag sem egyéb, mint (fizikai!) energia megnyilvánulás – És miért ne fogadnánk el, amennyiben ez, objektív tudományos kísérletek szintjén bebizonyosodott? - akkor a teremtés első kiáradása, a kauzális (Isteni) Szeretet sem más, mint az első megnyilvánult (abszolút) energia a Lilith által létrehozott teremtési szükségben, és amely ősi energia-szubsztanciából keletkezett az összes többi energia. És, bármennyire is profánnak tűnik ez, de végül az anyagi világ is ebből az ősi Szeretet- energia- szubsztanciából keletkezett. („átvitellel”, ahogy írja a Tabula Smaragdina és vibráció-csökkenéssel, ahogy a mai misztikusok mondják.) Az anyagi világ is tehát, amiben az abszolút lény tükröződhet, annak érdekében, hogy önmagát vizsgálhassa és ellenőrizhesse, és, hogy a Lilith káoszt eredményező hatásait kiszűrje és azoktól megszabaduljon, nem más mint Lilit-mentessé kövesedett Szeretet-energia. (Azért vált szilárddá az anyagi energia, hogy ne lehessen képlékeny, illékony és csalóka, tehát, hogy számunkra, egyetemes léttudattal is rendelkező lények számára, ellenőrizhető módon objektív állapotú lehessen!) Nem kell csodálkozni tehát, ha egyes misztikus tanítók és a szentek az anyagra, az anyag tulajdonságai miatt, az emberi kényelmi, vagy élvezet-szerzési vágyak és nézőpontok szerint "hibásan" működő anyagi tárgyak szidalmazását is az Isten káromlással egyenértékűnek tartják! ...



A szilárd anyag tehát, még akkor is, ha állítólag csak a mi érzékszerveink számára lenne szilárd, egyrészt megkövesedett és Lilith- mentes Szeretet-energia, és nem csak azért szakrális mert, mint ilyen, tökéletesen tükrözi az őt létrehívó vagy módosító de mindenképpen őt fenntartó abszolút szellemet, szellemiséget. Hanem azért is, mert az anyagi állapotba került energia is maga az abszolút lét-lény része (Misztikus metaforával élve: annak a húsa.) Másrészt hiába vadásszuk a fizikai - biológiai, vagy a pszichikai, netalán a mentális (mágikus) energiákat, ha nincs bennünk szeretet, ha képtelenek vagyunk nem, hogy áramoltatni, de még csak befogadni is, az Isteni Szeretetet. A Szeretet ugyanis minden energiának és anyagnak az ősenergiája és ősszubsztanciája: az „ősanyja”. Az energia finomabb állapota viszont információ. Figyelem: nem közömbös hír, hanem olyan, ránk lényegi benyomást gyakorló tudásanyag, ami belülről minket módosítani képes: in - form. Aki tehát egyéni érdekeinek a tévképzete hatására (önzésében) az igazság szelleme és a Szeretet elöl elzárkózik, vagy azt ferdíti, vagy elzárja, elrejti, eltitkolja, ne csodálkozzon, hogy egyre kevesebb az energiája, az életereje, az életkedve. Hogy depressziós... Misztikusan fogalmazva, a balesetek útján is, ha betegségek útján is, vagy ha csak pszichés zavarok útján is, de fogyni kezd a finom energia-rendszere: az ereje és az egészsége.

Mielőtt tehát a Szeretet és a Nyitott (Szabad) Lét törvénye hatás mechanizmusainak a némileg szárazabb fejtegetésébe bele kezdenék, feltétlenül fel kell hívnom az olvasói figyelmet arra, hogy számunkra, emberi lények számára, a Szeretet mindenekelőtt személyesen megélt és átélt szellemi, lelki és testi(!) állapot is, tehát szó sem lehet arról, hogy a Szeretetet személyes átélését holmi elméleti fejtegetésekkel, gondolkozási algoritmusok végzésével lehetne helyettesíteni! És ez szól elsősorban azoknak a misztikusoknak és magukat metafizikusnak nevező személyeknek (Hogy ezek un. guruikról: tanítóikról, oktatóikról és „mestereikrõl” ne is beszéljek!), akik harminc – harmincöt éves koruk után is családtalanok és gyermektelenek lévén, Szeretetről, szeretet-energiákról merészelnek prédikálni. „Vak vezet világtalant”, mondja ezekre Jézus, akiről minden felvilágosult ember tudja, hogy lehetetlen volt családtalannak és gyermektelennek lennie, nem csak a gyermekekkel kapcsolatos, abszolút tiszta metafizikai kinyilatkoztatásai okán, hanem azon gyakorlati tény miatt is, miszerint a korabeli zsidók egyszerűen be sem engedték a zsinagógába azt a 3O éves férfit, aki nem kötött még házasságot és – vagy, nem voltak még gyermekei. Mindössze a cölibátus egyházvagyont őrizni hivatott „misztikus – politikája” miatt kezdte róla terjeszteni a nőtlenség és gyermektelenség képzetét a középkori katolikus egyház, amit sajnos, átvettek a protestáns egyházak is. Továbbá arról is figyelmeztet Jézus, hogy: Gyümölcséről ismeritek meg a fát, és a fent említett misztikusok mintha éppen ettől a gyümölcs-tükör létezésétől és megmérettetéstől félve hárítják el maguktól az emberi lét legalapvetőbb életfeladatait: a teremtésben való közvetlen részvételt (gyermeknemzést, gyermekszülést) és a teremtésről való gondoskodást (gyermekgondozást, gyermeknevelést). Egyszerűen siralmas az, hogy a Pax-tévé mesterkurzusainak az előadói és oktatói („mesterei”!)nagy része gyermektelen, vagy olyan elvált „szülő”, aki nem maga gondozza és neveli közvetlenül a gyermekeit. Hogy az ott felsorakozó jósok hadának a realizálatlanságáról ne is beszéljünk! Nem győzök eleget csodálkozni azokon a „hallgatókon” és híveken, akik hitelt tudnak adni ezeknek az Egyetemes Szeretetnek a személyes áldozatkészségen keresztüli átélését, holmi misztikus hókuszpókusszal helyettesíthetőnek vélő, önámító személyeknek. De csodálkozhatnak ezek a megtévesztett lelkek (Mármint a gyermektelen, vagy egykéző „mestereket” hallgató személyek) is, amiért hiába hallgatják a megható szövegeket szajkózó misztikus mesterek és aura fotózók halandzsáit évtizedeken át, mert sem az életük minősége, sem az egészségük nem akar javulni! Persze, mi nem ítélkezünk ezek fölött az első sorban magukat ámítgató személyek fölött, akik úgy képzelik, hogy a jósolgatásaikért, vagy a valóság-fedezet nélkül „kinyilatkoztatott” rózsaszínű prédikációjukért kapott pénzen megnyerhetik az életüket, hiszen ezek még mindig ártatlanabbak a választópolgárokat egyre nagyobb termelésre – fogyasztásra, vagyis fölösleges természetrablásra buzdító politikusoknál, hanem csak a helyzetet ítéljük meg annak érdekében, hogy a tévelygési kísértéseket és lehetőségeket a megváltási folyamatokban is észre vegyük és elkerüljük. Jézus is mindössze egy értékmérő eszközt adott a kezünkbe és nem ítélkezett senki fölött a figyelmeztetéseivel, hogy „Vak vezet világtalant.”, és "Gyümölcséről ismeritek meg a fát". Ő mindössze csak allegorikus példát hoz fel, amikor a meddő vackorfát úgy megfenyegeti, hogy az nyomban kiszárad.

A Szeretet és a Nyitott lét törvénye alapján, minden anyagi, vagy nem anyagi létforma, még számunkra atomi részecskeként jelentkező, végtelenül parányi energia-nyaláb is, kommunikál a világegyetem legtávolabbi pontján létező részecskével és annak energia mezőjével az őt és a kettőjüket létrehozó és azokat éltető - fenntartó abszolút létforrás és létalap szintjén, a Szeretet szintjén. Persze, a rezonancia törvénye alapján, valamint a polaritás törvénye és a hatás és a visszahatás törvénye alapján, a zavart (kaotikus, kusza, ellentétes és ellenséges, destruktív) állapotban levő létformák és lények ugyancsak a zavart állapotban levőkkel kommunikálnak intenzívebben és viszont: a harmonikus létformák (állapotok és teremtmények) inkább csak egymás között kommunikálhatnak a legintenzívebben. A rezonancia és a karma törvényének a következményeit leírtam már e törvények ismertetése és tárgyalása kapcsán, most ezeket nem ismétlem meg, de logikus és érthető, hogy amennyiben nem létezne a Szeretet és a nyitott lét törvénye, a mágia és a rezonancia sem lenne lehetséges!

Számunkra, emberi lények számára a legfontosabb következménye annak, hogy a fizikai világegyetem két legtávolabbi pontján létező energia részecske megnyilvánulási módozata között is létezik összefüggés és információs kommunikáció, az, hogy a testünk atomjai, sejtjei, kromoszómái és génjei között, valamint az érzéseink, a gondolataink és a valóság-képzeteink, eszméink között is léteznek szoros és áttételes, de logikus összefüggések. És, hogy valamennyi, szorosan hozzánk tartozónak érzett anyag, energia és információ, illetve érzés, gondolat és képzet, végül is nem más, mint az abszolútumnak a kifejeződése és megnyilvánulása. Vagyis, maga az abszolút lét vagyunk mi is, de egy sajátos egyéni és egyedi, tehát anyagi és információs-energetikai megjelenési formában. Ennek következtében tehát, természetes, hogy a különböző személyek és különböző lények között is létezik egy igen szubtilis (tudattalan) információs kommunikáció és energetikai kölcsönhatás, illetve összefüggés. És természetes, hogy az egymással a tudatosság szintjén is kapcsolatba kerülő személyek fizikai, lelki és szellemi állapota, érzése, érzelme (vágyai, haragja és akarata - ambíciója), gondolata és képzelete - tudatos, vagy önkéntelen képzet-alkotási tevékenysége - között is létezik egy igen finom kapcsolat, összefüggés és kölcsönhatás és, hogy bennünk és általunk, a létünk és a képzeletünk által is folyamatosan jelen van egy, az anyagi részecskéknek az egymás közötti kapcsolatánál és összefüggésénél és kölcsönható kommunikációjánál egy sokkal összetettebb, erősebb, és intenzívebb kommunikáció (és összefüggés) és kölcsönhatás.

A titok és a titkolózás mint hosszú távon gyűlöletet betegséget eredményező, sőt: mint halált okozó ellen-szeretet.

A Szeretet és a Nyitott Lét (Szabad információ-áramlás) törvényének a ránk vonatkozó, „könyörtelen” hatásainak legplasztikusabb illusztrálását ugyancsak az Evangéliumban találjuk meg: „Amit a pincébe rejtettetek, a háztetőről fogják a fületekbe harsogni.” Most, amikor a Törvény leírását újból végzem, éppen folyik a wikileaks – internet-portál által kavart botrány, amiért annak a tulajdonos – főszerkesztője közzétett egy évekre vissza nyúló, politikai kémkedési és „vélemény-nyilvánítási” un. titkos diplomáciai anyagot. Sajnálom, hogy egyes, a Magyarországi Fidesz-párthoz közel álló, politikai elemzők is, elitélően nyilatkoznak erről a metafizikai szempontból – és szinten! - határozottan Szeretet-aktusról. És ezt akkor is így kell venni, ha a tulajt, esetleg még jogosan is, nemi erőszakkal vádolják. Aki ennek a törvénynek az érvényességét képes belátni és aki felfogja, hogy a Szeretetnek semmi köze nincs az érzelgősséghez, hanem inkább a bátor szellemű nyitottsághoz és őszinteséghez, az igyekszik mindig nyitottnak maradni, nem zárkózik el a nyílt és világos beszédtől, az őszinte és becsületes kommunikációtól, nem titkolózik még csak fantáziálás szintjén sem senkivel szemben, nem rejtőzködik.

A szeretet-képes ember, nem rejteget senki elöl semmit és nem őriz hazug békét, nem él kegyes hazugságokban, nem szövetkezik senki ellen, senkivel (Még az édesanyjával, vagy édes gyermekével, testvérével sem!), és nem alapít titkos társaságot, mert tudja, hogy nem a szeretetének adná a jelét, hanem ezáltal éppen, hogy a Szeretet törvénye ellen vétkezne és tudja, hogy a törvény mindig erősebb nála, illetve az õ elzárkózó – szövetkező – titkolózó törekvéseinél. Sőt! Aki meggyőződött e törvény személyes és egyetemes érvényességéről, tudja, hogy ahol elzárkózás, vagy titok van, ott mindig zavar is van, hogy ott mindig "bűzlik" is valami. ("Ahol a titok, ott a piszok!"- fogalmazza meg pontos tömörséggel a Szeretet-ellenesség lényegét egy bölcs népi mondásunk.) Ott valaki - vagy valakik, úgy képzelik, hogy az életet megnyerhetik és az elzárkózással, vagy a titkolózással valamiféle olyan előnyhöz, vagy fölényhez juthatnak, ami nekik valamiért - pl. a tehetségük, intelligenciájuk, leleményességük - szerint kijár. És ez persze a jobbik eset. Mert többnyire arról van szó, hogy valami apróbb bűnt, vagy bűnöket, esetleg nagy gaztettet elkövettek, vagy folyamatosan elkövetnek. Vagy arról, hogy akár öntudatlanul és önkéntelenül, vagy tudatosan készülnek arra, hogy elkövessenek. És persze, ugyancsak azért mert azt képzelik, hogy a titkos szövetkezésük által valamiféle személyes, vagy csoportos előnyt szerezhetnek akár azzal szemben, aki elöl őrzik a titkukat, akár másokkal szemben.

A Szeretet, mint félelem-oldó és ellenséglegyőző fegyver.

"Szeressétek ellenségeiteket és le fogjátok győzni őket". A szeretet létfakasztó és életfenntartó ősi energiája, mivel finomabb, oda is behatol, ahova a fény nem képes. A tudatos szeretet-áramoltatás a leghatékonyabb lényegi információ közvetítési lehetőség és a leghatékonyabb azonos frekvencia hullámsávra kerülési lehetőség. Persze, a Jézus által feltárt győzelmi lehetőség nem azonos a háborús, vagy a hatalmi apparátusok és az intézményes igazságszolgáltatási módozatok által lehetővé tett győzelmi lehetőségekkel. E szubtilis szeretet-erővel való győzelemben nem létezik legyőzött, csak kommunikációra (információ befogadásra és információ cserére: belátásra kész) és kreatív kiegyenlítődésre megnyílt személy („az ellenség”, aki baráttá, segítőtárssá, jó ismerőssé lett). Annak a személynek a számára, aki megérti az egyetemes összefüggéseket és ezért elfogadja és átélve gyakorolja a nyitottsági állapotot és a szeretetet, megszűnik az objektív, kívülről a végtelenségig és rá ellenséges nyomást és befolyást gyakorló (ellenséges) természetnek, az ellenséges, világegyetemnek és az objektív, büntető, vagy szeszélyes Istennek képzete, az olyan kényszerítő objektív hatalomnak és erőnek a képzete ami a teremtés pozitív céljával és funkciójával ellentétesen, nyomorúságra kényszerítheti az ártatlanul szenvedő (isteni teremtő képzelettel bíró!) személyt. Amennyiben tehát, az ember nem csak elméletben vesz tudomást, hanem személyesen is meggyőződik e szubtilis életenergia kibocsátását és áramoltatását szabályozó törvény létezéséről (aminek õ a saját személye szerint is az egyik megtestesítője) és annak közvetlen hatásairól, számon tartja ugyan az embertársainak és főként a vele lényegi (karmikus) kapcsolatban álló családtagjainak, barátainak - élettársainak - és ellenségeinek az általa észlelt (reális, vagy vélt) hibáit, de ugyanakkor szellemben és képzeletben mindig törekszik azoknak a fejlődő képes jobbik énjével: a kreatív kommunikációra nyílt és kiegyenlítődési (megváltódási) képességének a maximumát nyújtó és a változni - fejlődni akaró személyiségével kapcsolatba kerülni és azzal kommunikálni és így, saját gyengeségeit (haragját, gyűlöletét, negatív ambícióit) legyőzve, győzi le azokat. De ne legyünk naivak: egyetlen szerető személy sem győzhet le egy vele, illetve az elképzeléseivel, a meglátásaival szemben álló, seregnyi közösséget. Legfeljebb megszabadulhat az általa hirdetett eszmék miatt megbotránkozott tömeg haragjától, mint Jézus az otthonában: Názáretben. De legyőzni sem õ, sem Mária, sem az apostolok szeretete nem tudta a papok és a tömegszellem által irányított csőcseléket.

A Szeretet áramoltatása, vagyis az Abszolút Szellemen keresztüli egyetemes egységhez való kapcsolódás egyéni érzésének a tudatos erősítése és áramoltatása végül is a legracionálisabb és a legcélravezetőbb cselekedet lehet minden ember számára. Ugyanis miután sikerült Szeretettel feltöltenem és ezáltal legyőzi az ellenségesen viselkedő és agresszíven gondolkozó másik személyt (vagyis annak, az anyagi lét élvezetének és korlátozottságának a kábulatába beleszédült egoját), már nem is én leszek az aki őt legyőzi tulajdonképpen, hanem õ maga, vagyis az én általam felerősített és feléje sugárzott Szeretet-energiával feltöltődő Felettes Énje: a saját egyetemes lelkiismerete. Mert amennyiben nem hajlandó az általam is felerősített és feléje irányított Szeretet- energiát elfogadni, a Vibráció törvényének következtében tönkre teszi önmagát saját alacsony vibrációs szintjének intenzív átélése miatt, vagy többé nem lesz lehetősége találkozni velem. Mert jóllehet a Karma törvényének alapján találkoztunk, de a Szeretet intenzív átélése és a szellemi létezés tudatos gyakorlása következtében én már nem leszek azonos rezgési állapotban az õ rezgési állapotával (nem leszek azonos hullámhosszon vele) attól az időszaktól kezdve, hogy tudatosítottam magamban a történteket és megértettem azok rám vonatkozó karmikus vetületeit. Pontosabban: nem rezonálok már az õ alacsony frekvenciájú (fizikai, pszichikus, mentális és ideális) vibrációs állapotával. A magasabb rezgési frekvenciák állapotában, a finomabb létdimenziókban, nem létezik olyan felállás, hogy a másik létstruktúra az ellenség és én, aki vele kapcsolatba kerülök (még ha áttételesen is, de vele rezonálok) nem vagyok ellensége valakinek. Amennyiben tehát és meg engedem magamnak azt a luxust, hogy egy másik embert ellenségnek nézzek, vagy ellenségnek nevezzek, a Megfelelés - Kiegyenlítődés és a Rezonancia törvénye alapján- automatikusan én is ellenség leszek, ennek az állapotnak (státusnak) az összes rám vonatkozó következményeivel együtt. És ezek a következmények nem kellemesek: Ingerültség, bőszült harag, lelki méreg, bosszúvágy, gyűlölet, neheztelés, a különböző stratégiázásoktól való kimerültség, félelem, látszólag indokolatlan szorongás, különböző mentális feszültségek és stresszállapotok, racionálisan indokolatlan konfliktushelyzetekbe és stressz-okozó helyzetekbe, környezetbe való keveredés és végső soron a mindezen állapotok következtében létrejövő betegségek, sérülések, balesetek elszenvedése.


A külső ellenség létezése valójában az állati ösztönöknek képzelt karmikus félelmei és egoizmusa által irányított és ezek kiszolgálása - érvényesítése érdekében a spekulatív intellektusát használó, individuum, illetve az alacsony vibrációs szintjén élő ember illúziója. A külső ellenség az egyetemes léttudatból kiszorult az Uroborosznak - a saját farkába harapó világkígyónak a káprázat-körében élő ember tévképzete. És azt, hogy ez tévképzet, mi sem bizonyítja jobban annál a ténynél, hogy az állatok nem élnek ilyen képzetekkel. A növényevők egészséges genetikai állományát biztosító „kegyetlen” ragadozók nem képzelik azt, hogy az általuk elejtett és elfogyasztott növényevők az ők ellenségeik. De az un. áldozatoknak sem jutna eszébe soha, és nem képzelegnek arról, hogy egyéni akcióval, vagy csoportos stratégiával, miként fogják legyőzni és ártalmatlanná tenni az életüket veszélyeztető húsevők "bandáit".

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében az oldal kezelője akkor is felelős a kommentekben elkövetett jogsértésekért, ha azokról az adott pillanatban még nem is tud, ezért a hozzászólások csak moderálás után jelennek meg.

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Népszerű bejegyzések